Oroszlán, aki király – az utakon is!
2019. július 18. írta: prominent

Oroszlán, aki király – az utakon is!

timonut.jpg

A Timon név, mint a mesehősé az Oroszlánkirályból. Bevallom, néha valóban mesében érzem magam. Igaz, rémmesében, de ez már más lapra tartozik.

Van becses, anyakönyvezett nevem, de mivel a barátaim Timonnak hívnak, így nektek is megengedem. Így, virtuálisan. Hiszen végtére is egy család vagyunk.

Helyrajzilag a szlovákiai Gútán élek, ami Komáromtól mintegy 23 km-re északnyugatra található a Kis-Duna és a Vág összefolyásánál, pompás zöldövezeti környezetben, több mint tízezer lélektársammal egyetemben. Amúgy nem teljesen pontos, hogy Gútán élek, mivel sok időt töltött Nyitrán is a barátnőmnél, de legfőképpen a második (vagy elsődleges?) otthonom a kamionom. Mozgó lakással modern vándor vagyok több ezer társammal/kamionos családtaggal együtt. Merthogy a kamionosok mind egyek. Erről majd később részletesen is szólok.

Eme irományomat belső késztetés hatására írom. Másoknak okulásul illetve szórakoztatásul. Van pár tapasztalat, élmény, ami érdekesnek tűnhet. Lehet, lesznek nagy életbölcseletek is, vagy nem, az majd kiderül. Hiszen amúgy is az élet szar, de közben vannak boldog pillanatok, amik elillannak, mint a hűtővíz a kánikulában. Bár, a nyárhoz tartoznak a szúnyogok is. És ha csípnek, csak azt vesszük észre. Mert ki figyelne arra, hogy hétágra süt a nap, amikor majd meggebedek és közben a tökéletes bőrömet bepirosítják a pöttyök. Mint Pimpának. Bár kedvencem, mármint mesében, Rick és Morty – ebből már leszűrhetitek, hogy nem vagyok komplett, hehe. Szóval Pimpa egy olasz flash animációs sorozat, pár percesek, YouTube-on találtok néhány epizódot, lessetek rá.

Apropó YouTube: tervezek, hogy indítok egy vlogos csatornát, de előtte ki kell tanulnom még a csínját-bínját. Addig marad a szöveg + fotó kombináció.

És elérkeztünk odáig a bemutatkozásomban, hogy lényegében mire is számíthattok, ha követitek a blogomat. Először naplószerűen próbálom meg levezetni (meg amúgy is) a több ezer kilométeren tapasztalt kalandjaimat. És higgyétek el, több érdekesség van benne, mint az előre gondolnátok. Néha úgy érzem, a karma úgy szórakozik velem, mint az egyszeri gyerek a csiklóval a kuplerájban. Na, szóval, frappáns és pofás kis szövegeket próbálok kipréselni az agyamból. Mindezt egy újságíró-barátom segítségével, már hogy értelme is legyen az agymenéseimnek. Remélem, bejön nektek. Azt tervezem, hogy ilyen életszerű helyzeteket, történeteket mutatok be, amiket az utazásaim során megéltem. Amikor nem vagyok úton, akkor a múltból fogok előszedni színes történeteket, és közben megannyi fotóval örvendeztetlek meg benneteket. És ha sikerül, akkor mini videókat is beékelek a szöveg közé, hogy ha nem is teljesen átélhetővé tegyem, de legalább közelebb hozzam számotokra.

Aztán ebből még bármi lehet, akár könyv is. Határ a csillagos ég! Nem készülök űrutazónak. Bár, átruccanni a Marsra, nem is lenne rossz.

Kalandra fel! Kövessetek, ahol csak lehet. Kivéve a sötét sikátorban, ott inkább ne kövessetek, hehe.

Hakuna matata!

A bejegyzés trackback címe:

https://timonutazik.blog.hu/api/trackback/id/tr8014967820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása